A PDF kotta ide kattintva tölthető le: Rammstein-Mehr

Most a Rammstein Mehr című nótáját vesszük górcső alá. Először szokás szerint néhány szót a zenekarról, a Wikipédáról.

“A Rammstein német együttes a hard rockot és az ipari metalt ötvözi az elektronikus zenével. Tagja az úgynevezett Neue Deutsche Härte irányzatnak, melybe olyan német együtteseket sorolnak, mint az Oomph! vagy a Die Krupps. Néhány kritikus szerint a műfaj „Tanz-Metall” (tánc-metál). 1994-ben alakultak, 2005-ig világszerte több mint 10 millió CD-t adtak el. Első albumuk 1995-ben jelent meg Herzeleid címmel. Kétszer jelölték őket Grammy-díjra 1998-ban a Du hastért, 2005-ben pedig a Mein Teilért. Kiadójuk az Universal Music Group.

Bár dalszövegeik legtöbbje német, Európa nem német anyanyelvű területein is hatalmas sikereket értek el, csakúgy, mint az USA-ban, Kanadában, Latin-Amerikában, Japánban, Indiában, Izraelben és Ausztráliában. A Reise, Reise albummal (2004) ők lettek a nemzetközileg legsikeresebb német együttes, akik anyanyelvükön játszanak. Számos kislemezük volt helyezett top 10-ben Európában.

Az együttes Magyarországon összesen négyszer lépett fel. Először 1998. augusztus 9-én a Sziget Fesztiválon, másodszor 2005. február 27-én a Reise, Reise turnéja alkalmából, harmadszor 2010. március 16-án a Papp László Budapest Sportarénában a Liebe ist für alle da támogatásában, negyedszer pedig 2011. november 10-én jöttek el a Made in Germany 1995-2011 válogatásalbum bemutatásával a Papp László Sportarénába.”

“Bár a Rammsteint ipari metálként általánosítják, különböző ehhez kapcsolódó stílust hidal át, beleértve a keményebb rockot, elektronikus zenét, heavy metalt és a gothic rockot, mivel billentyűket is használnak gitárral, kórussal és zongorával. Egy szlovén neoklasszikus ipari zenekar, a Laibach erősen inspirálta őket, csakúgy, mint a DAF (Deutsch-Amerikanische Freundschaft), Oomph! és Ministry. Egyes számok, mint például a Bestrafe mich, Ohne dich, Te quiero puta! és Du riechst so gut megnehezíti a besorolást.”

Egy interjújában a Kerrang! nevű rock magazinban Till Lindemann a következőképp fogalmazott: „Mi csak a határokat feszegetjük. Arról nem mi tehetünk, ha ez nem tetszik az embereknek.”

A szám szintetizátorokkal kezdődik. A dob csak a kilencedik ütemben kapcsolódik be kísérő-cinnel, a lágyabb szintivel együtt ritmizálva. Aztán sűrűsödik a cin, és a ritmizációt kiegészíti a bal kéz cinjátéka is. A döngölés egy rövid kiállás után dinamikus pergő belépéssel kezdődik.

A jobb kéz nyolcadokat üt a sistergő lábcinen. A lábdob ritmizálása és a balkéz eltolt pergője elindítja a számot, amit még jobban beindít, amikor a pergő átvált sima kettő-négyre, a jobb kéz pedig negyedes lüktetésű beütőre. A jellegzetes hangzás nagyot üt, de nem tart sokáig. A dinamika visszaesik egy picit, amikor a dob az éneket a megszokott sémák helyett a tamokkal kezdi kísérni. Érdekes módon a tempó nem esik vissza, csak egyszerűen más lesz. Az előbb már megismert módon eltolt pergők és a lábdob gitárokkal együtt ritmizáló játéka feszesen tartják a számot, a pergőeltolás ellenére. Némely sorvégen a nem túlbonyolított fillek megőrzik bennünk a páros érzetet.

Aztán újabb kiállás után megint belép a lábcin nyolcados lüktetésével kiegyenesített eltolt pergő, miközben a lábdob továbbra is tartja az eredeti ritmizációt. De hamarosan ismét vált a pergő kettő-négyre, a jobb kéz negyedes beütőre, és a nóta ismét meglódul. Ebből bontakozik ki az elsősorban hangulatteremtő effektként alkalmazott billentyűszóló. Az ezt követő kiállás az éneket és annak szövegét tolja előtérbe (mert kérem, ennek az is van), melynek dinamikáját az egyre fokozódó dobos tevékenység emeli fel a már megismert módon a gitárosok belépéséhez. Innen már új dolog nem történik, a gépezet tovább dübörög.

Összegzésül – úgy gondolom – nagyon jó kis nóta ez. Mesteri ismerete az emberi természetnek, mind a szövegben, mind a zenében. Az urak tökéletesen építik fel a számot, jól ismerve a zenei építkezés törvényeit. A szöveg egyszerűen remek, az ének katartikus, a gitárosok zseniálisan teszik a dolgukat, és a billentyű hatásosan adja alájuk a sötét tónusú hangzást. Herr Schneider pontosan tudja a dolgát, a szólamokat jól ismerve alakította ki a dobszólamot. Sem többet, sem kevesebbet nem rak bele a kelleténél. Erre mondják azt, hogy tökéletes.

15 évvel ezelőtt még többet doboltam volna bele, és el is rontottam volna. Mára már tudom, hogy ez így jó, ahogy van. Szerintem.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás