Dobtanárok: Szentmártoni Zsolt

 Először fel kell tennem a kötelező első kérdést, mikor kezdtél el dobolni, és miért a dobot választottad?

Ha jól emlékszem, 1983-ban, 15 évesen döntöttem úgy, hogy szeretnék zenélni. Rengeteg zenét hallgattam, ami megtette a hatását. A basszusgitárra esett a választásom, de az ismeretségi körömben nem tanult senki ezen a hangszeren.   Internet még nem volt, az oktatás alapvetően különböző zeneiskolák keretein belül történt. Az egyik barátom akkor már dobolt, így bekéredzkedtem egy órájára. Egy pici szobában, egy koktéldobon folyt az oktatás. Megragadott a hangulata, és a következő héten már én is növendék voltam. Az első évben csak pergőn tanultunk, ami nem igazán ragadott meg. De jártam szorgalmasan. Kellett hozzám a türelem, mert mindig csak az óra előtt gyakoroltam egy fél órácskát. Persze halálosan komolyan gondoltam, csak hát annyi fontos dolog volt még az életben!

 Nem tudom, hány tanítvány volt eredetileg, de végül csak én maradtam, aki járt is az órákra. Így az iskola megszüntette az oktatást, és nekem új tanár után kellett néznem. Addigra már bátrabb voltam, és elmentem a Vasutas zeneiskolába. Amikor bementem az utcáról, a portás Kiss Józsefhez irányított, mert éppen akkor ő tartott órákat. Józsi bácsinak éppen lyukasórája volt, így ráért velem foglalkozni. Az oktatás egy nagy, visszhangos teremben folyt, oda volt egy dobszerelés beállítva. Józsi bácsi beült a dob mögé, és bemutatkozott. Szó szerint megette a dobot.

 Aztán beültetett engem, hogy most én jövök, mutatkozzak be én is. Igen kínosan éreztem magam, mint egy analfabéta az egyetemi docens előtt. De Józsi bácsi nem izgatta magát, megtartotta az első 20 perces órámat. Kicsit rövidnek tartottam, de aztán megtanultam, hogy nem időalapon tanulunk.

Ha gyakoroltál, többet ülhettél a dob mögött, ha nem, akkor 10 perc múlva már állhattál is fel. De ott, Józsi bácsi megmutatta, milyen a dobos, ha technikás. És én elájultam. Kedvet kaptam a gyakorláshoz. Persze nem naponta órákat, de már a fejemben volt, hogy többet kellene gyakorolni. És lassan el is kezdtem. Közben egy ismerősön keresztül eljutottam Szanyi Jánoshoz, és oda is el kezdtem járni. Ott láttam először dobvideót, és találkoztam amerikai dobkottákkal.

 Janó dobiskolája valóságos dobos paradicsom volt! Mindenhol kották és videó kazetták, és nagy átmenő forgalom. Sok dobossal és leendő dobossal ismerkedtem meg ott. Minden nap ott voltam, vagy órán, vagy csak nézőként. És már gyakoroltam is, egyre többet.

Megkaptam a behívómat, bevonultam katonának, és közben az OSZK-stúdióban letettem az A kategóriás előadóművészi vizsgát. Hivatalosan zenész lettem.

Hogyan lettél dobtanár?

 Én inkább oktatónak tartom magam. Nagyon sokat jártam Janóhoz. Állandóan ott ücsörögtem, és videókat néztem. Lenyűgöztek a videókon látott dobosok és zenék! Nagyon jó közösség kovácsolódott össze. Óra után a fanatikusok mentek az elsötétített kisszobába videót nézni. Ott volt egy emeletes ágy, aminek a felső része mindig tele volt valamivel. Vagy dobokkal, vagy kottákkal. Az alsó ágyon pedig ültünk mi, sokszor összezsúfolódva, és bámultuk a képernyőt. Teljesen meg voltunk bűvölve! És nem kell mondanom, mennyire inspirált a hatalmas információ mennyiség, ami rám zúdult! Janó közben üzletelni kezdett, és szerintem unta is már a napi 10-12 dobórát. Ezért vagy másért, de megkérdezte, nem akarom-e átvenni a tanítványokat. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, 20 éves voltam akkor.

 Vállaltam. Néhány kiemelt tanítvánnyal ő foglalkozott tovább, de a többiek hozzám kerültek. Nehéz időszak volt. El kellett fogadtatnom magam azokkal az emberekkel, akik nemrég még együtt koptatták velem az „iskolapadot”. Pillanatokon belül szembesültem a hiányosságaimmal! De hamar sikerült felvennem a tempót, és rövid időn belül elfogadtattam magam az emberekkel. Közben Janóval jártunk Ausztriába, Németországba dobbemutatókra. Így személyesen is láthattam többek közt Terry Bozzio-t, Rick Latham-ot, Steve Smith-t, Kenny Aronoff-ot. Ez akkoriban óriási dolog volt!

 A tanítás mellett újságkihordóként dolgoztam, minden nap hajnali háromkor keltem. Futva kihordtam az újságot, reggel hatra már otthon voltam. Visszafeküdtem egy kicsit, majd kilenckor elkezdtem a gyakorlást. Hogy mennyit gyakoroltam, az órák számától függött. Napi 10-14 órát tanítottam. Megtanultam, hogy minden emberhez másképpen kell közelíteni. Nincs két egyforma ember és két egyforma gondolkodás. Fel kellett keltenem az emberek érdeklődését.

Rá kellett vennem őket a napi szintű gyakorlásra. Sikerélményt kellett nekik adnom, hogy lássák, van értelme csinálni. Komoly kihívás volt, de nagyon élveztem!

Így, az említett számokból ítélve, sok tanítványod lehetett!

Igen, nagyon sokan voltak. És ilyenkor az oktatónál nagy a veszélye, hogy belefásul az ember.

És ez veled is megtörtént?

Akkoriban nem, később sajnos igen. Ha a tanítványok, nem gyakorolnak, sokkal nehezebb. Ezért meg kellett tanulnom kezelni az ilyen helyzeteket. Ma már nem fenyeget ez a veszély.

Most hol tanítasz?

 Most a RitmusZóna keretein belül a Dobmozaik dobiskolában. Korompay Zsolttal még Szanyi Janónál ismerkedtünk meg a múlt században. Azóta kapcsolatban voltunk. Amikor Janónál befejeztem az oktatást (magánéleti gondok miatt), átadtam Zsoltnak a tanítványaimat. Egy jó ideig hetente csak 1-2 órát tartottam Zsoltnál, mert nem akartam sosem abbahagyni, viszont többre nem volt időm. De aztán újrakezdtem. Nem volt teljes az életem a dob nélkül. És ugyanott folytattam, ahol régen abbahagytam.

Mire helyezel hangsúlyt az oktatás során?

 Számomra nagyon fontos, hogy a tanítványok ismerjék a kottát, megtanuljanak négy végtagban gondolkodni. Ezért már a legelején elkezdjük a pergő mellett a lábdobot is használni, és a lehető legrövidebb időn belül a bal lábat is bekapcsoljuk a munkába. Sokszor gyakorlunk zenére, ahol megtanulják az emberek, hogy sokszor ugyanazt a dolgot mennyire másképpen kell megszólaltatni. Számomra elsődleges szempont, hogy a tanítványok minél hamarabb zenekarba kerülhessenek.

 A zenekari, színpadi rutint semmi sem helyettesítheti. De a zenekarozás nem a munka végét, hanem a kezdetét jelenti. Ezt azért fontos tudni. Ma már ezek mellett számos dolog van, amit egy dobosnak el kell sajátítania. És ez csak a gyakorlatban lehetséges. Az olyat, mint egy dob mikrofonozása, bizonyos szoftverek használata, stb, már nem lehet egy dobiskola keretei között felvállalni. Ezt a tudást napi gyakorlat közben kell megszerezni. Persze, ahogy haladunk előre, egyre nagyobb súlyt kell fektetni a technikai gyakorlatokra is. De a technika megtanulása egy hosszabb folyamat, csak sok gyakorlással lehet fejleszteni. Nincsen értelme minden órán csak ezzel foglalkozni. Ez sokkal inkább a napi gyakorlás része kell, hogy legyen. És persze nem árt némi zeneelmélet sem.

És Te hogy álltál a zenekarozással?

 Az első zenekaromba tanulmányaim megkezdésének második hónapjában kerültem. Kölcsönkaptam a barátom század eleji dobját, azon próbáltunk. Többnyire Hobo Blues Band számokat. és rövidre rá, letudtuk az első koncert is. Megvolt a maga hangulata, de én mást szerettem volna csinálni. Jó néhány zenekarban megfordultam, rövidebb-hosszabb ideig. Hamar rájöttem, hogy kár egy adott stílushoz kötnöm magam. Ha jók voltak a zenészek, bármilyen stílust bevállaltam. Doboltam a Pecsában, színházban, de teherautó platóján és esküvőkön is. Ilyenkor a megszerezhető rutin, a tanulás vágya hajtott. És megismertem a buktatókat is.

Most játszol valamilyen zenekarban?

Pillanatnyilag nem. Megnősültem, született egy kislányom. Sokáig nem hiányzott a zenekarozás, volt részem benne éppen elég. De azért már kezd hiányozni a színpad.

Mi a legnehezebb az oktatásban számodra?

 Az elválás. Az ember évekig tanít valakit, aki sokszor aztán egyik pillanatról a másikra eltűnik. Kevesen mondják meg, ha elmennek. Nehéz megemészteni, ha valaki egyszerűen csak abbahagyja a dobolást. Tudom, hogy vannak élethelyzetek, amikor az embernek nincsen más választása, mert nekem is volt ilyen, nem is egyszer. De az évek során az ember elkezd kötődni a tanítványaihoz. Persze nem mindenkivel lehet ilyen kapcsolatot kialakítani, de az emberek többségével igen. Másképpen nem megy, mert számomra fontos, hogy aki hozzám jár, abból jó dobos legyen. És ha valaki eltűnik, kárba vész az a sok energia, amit a tanítványba fektettem. De ez a munka ezzel jár. Tudni kell ezt is kezelni. Sok régi tanítványommal még 20 év után is tartjuk a kapcsolatot, jó barátságban vagyunk.

Volt olyan tanítványod, aki csalódást okozott?

Két ember volt, aki emberi értelemben csalódást okozott. Nagyon sok munkát fektettem beléjük, de mint utólag kiderült, nem érdemelték meg. Sokáig fájt a dolog, de rájöttem, én ismertem félre őket. Ma már nem érdekel a dolog.

Vannak olyan tanítványaid, akik ismertek lettek, és kik azok?

Nemigen követem a tanítványok későbbi karrierjét, nincsen időm rá. De örülök, ha valaki sikereket ér el. Nem szeretnék neveket mondani, mert nem eszerint tartom számon a tanítványokat. Nekem jó érzés, hogy a sikereikhez hozzájárulhattam.

Mennyire számít nálad, hogy ki mennyire tehetséges?

Semennyire. Nem osztályozhatom eszerint az embereket. Nem lenne igazságos. És nem is ez a dolgom. Másrészt, sokfajta tehetség létezik. Van, akinek jó a tempója, másnak a megütése. Van, aki improvizatív alkat, míg más jobban szereti megírni, kitalálni a dolgokat. Ha az ember olyan zenekarba kerül, ahol a beállítottsága hasonló a zenekari koncepcióval, akkor így is, úgy is meg lehet rengetni a világot. A fontos, hogy megtaláljuk a helyünket a zenében.

Mi az, ami inspirál téged a tanításban?

A tanítvány. Csodálatos dolog látni, ahogy látom fejlődni, lassan kibontakozni a dob mögött. Ez nekem is szárnyakat ad, és inspirál a gyakorlásra.

Milyennek látod a doboktatást hazánkban?

Felemásnak. Egyrészt, sokszor olvasom, hogy különböző netes fórumokon azt írják, nincsen szükség tanárra. Ezen a felfogáson szerintem változtatni kell. Nem tudok egyetlen olyan profi sportolóról, akinek ne lett volna edzője! Természetesen meg lehet tanulni egy bizonyos szintig egyedül is. Ilyenkor az emberke végigjárja az összes zsákutcát, amit egy jó oktatóval akár el is kerülhetne. Ez sok elvesztegetett idő. Szíve joga. De a dob azért ennél bonyolultabb hangszer.

Szerintem sokkal egyszerűbb és hatékonyabb másoktól eltanulni, amit lehet, az ő segítségükkel. Filmekből nem lehet sportot tanulni. Miért lenne ez másképpen a zenéléssel? Természetesen a tanáron is sok múlik, de fontos, hogy az emberekben eléggé erős legyen a tanulási vágy. És az is fontos, hogy a tanítványban meglegyen a kellő tisztelet az oktatója iránt. Az iskola nem a demokráciáról szól. Azért mész oda, hogy tanulj, nem azért, hogy megmond, hogyan és mit tanítsanak.

Ebben az országban nagyon sok a tehetséges ember, és ez mindig bizakodásra ad okot. Ez, megfelelő oktatással kiegészülve, nagyon hatékony elegyet képezhet.

A zenén, doboláson kívül mi érdekel még?

A harcművészetek mindig foglalkoztattak, és a szellemi hátterük is, sok mindent tudok belőle felhasználni a mindennapi életben, de a dobolásban is. Nagyon szeretem a könyveket, filmeket, a történelmet. Imádom a természetet, de csak ritkán van alkalmam természetjárásra. Szeretek barangolni az országban, új embereket, helyeket megismerni.