A doboktatás Budapesten, akusztikus dobfelszerelésen, hangszigetelt szobában zajlik. Az óradíj alkalmanként 6000 Ft (45 perc).
Doboktatás kezdőknek
Az első órákon a növendék a doboktató segítségével elsajátítja a helyes verőfogást, hogyan üljön a dob mögött, az alapvető kotta jelöléseket, alap koordinációkat. Lényeges szempont, hogy a zenében rögtön meg is próbáljuk alkalmazni a frissen tanultakat. Ennek gyakorlásához számtalan, dob nélküli zene áll rendelkezésre, a legkülönfélébb stílusokban. Megtanuljuk a számok felépítését, részeit és szerepét. Idővel megtanulunk tájékozódni a zenében, felismerni mikor mire kell figyelni egy dobosnak. Fontos szerepet szánok mindkét kéznek és lábnak, ezért már a kezdetektől igyekszünk először három, majd mind a négy végtagot használni a feladatokban. Ide kattintva meg lehet nézni pár videót, hogyan is kezdünk.
Doboktatás haladóknak
Az első órákon felmérjük a pillanatnyi tudásszintet, majd megbeszéljük az esetleges hiányosságokat, és azok megszüntetésének módjait. Megtanulunk több számot is hangról hangra kottából, illetve kialakítjuk rá a saját dobsávunkat. A tanmeneten természetesen változtathatunk is, amennyiben arra van igény.
A jó munkakapcsolathoz baráti légkör kell, ezért a tanmenet is rugalmas, alkalmazkodik a tanuló igényeihez. A későbbiekben nagy szerepet kapnak a függetlenítések, lineáris gyakorlatok, négyutas koordinációs gyakorlatok, kéz- és lábtechnika fejlesztése, eltolásos kíséretek és figurák, stílus és tempó gyakorlatok, koncepcionális megközelítések. Ide kattintva megnézhetünk néhány rövid videót a témában.