Amikor a motiváció elrejtőzik, avagy hogyan folytassuk tovább a gyakorlást, az azonnali eredmény elérése nélkül?

A dobolás gyakorlása lehet kifejezetten élvezetes, de ugyanakkor néha nagyon frusztráló is. Vannak napok, amikor úgy érezzük, hogy bármennyi időt is szánunk rá, nem látunk előrelépést. Nem érzünk javulást, nem látjuk a fejlődést, és emiatt a motivációnk kezd gyengülni. Elhatalmasodik bennünk az az érzés, hogy az idő, amit ráfordítunk, nem éri meg.

Gyakori hiba azt hinni, hogy a motiváció a cselekvés előtt jelentkezik. Azt gondoljuk, hogy inspirációra van szükségünk ahhoz, hogy leüljünk tanulni. De valójában éppen fordítva van: a cselekvés generálja a motivációt. Amikor leülünk, még ha nincs is kedvünk hozzá, és ismételünk egy gyakorlatot, pedig úgy is tűnik, hogy semmi sem változik, akkor épül ki bennünk az a fegyelem, amely később a mozgatórugónkká válik.

A fő probléma általában a türelmetlenség.

Ma úgy szeretnénk játszani, ahogy tíz év múlva fogunk. Azonnali eredményeket akarunk elérni egy olyan úton, amely természeténél fogva hosszú.

És mivel ez a jutalom nem érkezik meg akkor, amikor várjuk, úgy érezzük, hogy nincs értelme folytatni. De ez nem így van. Minden gyakorlással eltöltött perc nyomot hagy, még ha nem is látjuk azonnal.

Hogyan tartsunk ki, ha nem látunk előrelépést?

1. Fogadd el, hogy ami ma láthatatlan, holnap látható eredményé válik.

2. Tűzz ki rövidebb távú, könnyebb célokat magad elé.

3. Változtass egy kicsit az anyagon, amit gyakorolsz. Ilyenkor nagy segítség, ha a tanároddal megbeszéled a problémát és együtt változtattok egy kicsit a napi gyakorlás menetén.